Four Tet – There Is Love In You / 2010

Four Tet (A.K.A. Kieran Hebden) ötödik stúdiólemeze idén január végén látta meg a napvilágot, nem éreztem nagy durranásnak, gondoltam összerakok belőle egy posztot, aztán valahogy feledésbe merült. Telt múlt az idő, egészen most hétvégéig nagyon úgy tűnt, hogy ebből bizony nem lesz semmi, még egy lemez marad az itunes-ban ami feledésbe merül. Valamiért azonban mégis előszedtem, és adtam neki még egy esélyt. Rá kellett jönnöm, hogy bizony vannak lemezek, amiknek érniük kell, aminek többször is neki kell futni, hogy felismerjük a bennük rejlő zsenialitást, nem lehet minden szám egy summer of ’69, ami elsőre hazavágja az embert. Ahogy a kedvenc lemezem is (Norma Jean első lemeze – erről már volt szó, és ígérem lesz is) egy fél évet pihent a mappáim között mire elővettem, és hagytam, hogy magával ragadjon, idővel ez is beérett.

A londoni Mr. Hebden még a kilencvenes években kezdte a pályafutását, egy bizonyos Fridge nevű zenekarban, majd Four Tet művésznéven folytatta azt immár szólóban. Zenéjét nehéz lenne behatárolni, az idióta műfajnevek között szerepel az intelligens dance, az absztrakt pop, a folk hip-hop, az instrumentális ambient, és a vokális dubstep is, mindenki válogathat kedvére. Ja, persze a kötelező experimental, leftfield és jazzy jelzőket sem hagyhatjuk ki. A szóban forgó lemez amúgy kellemesen chill-es, pont annyira pattogós, néhol teknós, amennyire az kell, hogy ne váljon unalmassá, ne üljön le. Többnyire nagyon boldog, tavaszos, szerelmes, csipogós számokból áll össze a 9 trekk, egy-egy húzósabb szám azért mégiscsak befigyel, köztük a súlyos dobtémával bíró Love Cry, vagy a Plastic People, amin bizony eléggé érződik a Burial-lal való közös 12”-es hatása.

Annak ellenére, hogy szinte mindenhol jó visszhangot kapott a lemez (a NME-t kivéve), még a hazai, vagyis a UK album listán is csak a 35. helyet sikerült vele elérni. Mondjuk talán jobban meg lennék lepve, hogy ha ennél följebb mászik a listán, azért mégiscsak egy javarészt instrumental, fél-elektronikus lemezről beszélünk és nem egy Calvin Harris-ről.

Enjoy!

http://www.myspace.com/fourtetkieranhebden

mewithoutYou - Brother, Sister (2006)

Nos, visszatértem. Elnézést szeretnék kérni minden lelkes olvasónktól, hogy eltűntem, csak hát költözés, a net hiánya, meg meló stb. miatt sajna nem volt lehetőségem újabbnál újabb szenvedős zenéket posztolni.

A mai bejegyzés egy igazi kis kuriózum lesz az átlag zenehallgatónak, bár lehet, hogy már sokan ismeritek a címsorban megjelölt zenekart. Az eredetileg side-project-nek indult, kábé experimental-rockot mívelő zenekart napjaink egyik legeredetibb formációjaként tartják számon az okosok. Tény, hogy kevés olyan előadó van akiknek ilyen hamar sikerült megtalálni a saját hangját.

Az első publikációjuk egy I Never Said I Was Brave címre hallgató, ma már beszerezhetetlen EP volt, ez mind arculatilag (borító), mind zeneileg elég markánsan tér el a későbbi stílusuktól, bár már ebben is felfedezhetőek az azóta védjeggyé váló, kántáláshoz, beszédhez hasonlító énektémák. Az igazi mewithoutYou a legelső teljes lemezén (A->B Life) fedezhető fel, itt már finomítottak a srcácok, visszavettek a post-hardcore témákból (még a legendás káosz hardocore zenekarral, a Norma Jean-nel is adtak ki közös split-et, sőt az énekes Aaron Weiss még a Norma Jean első, Bless The Martyr, Kiss The Child című nagylemezén énekel is egy részt), és egyre inkább nyitottak a kisérletezés felé. Az igazi keménymagnak persze az maradt az alapmű, én tovább mennék, hiszen ahogy ezen is és még a következő teljes lemezen is (Catch For Us The Foxes) még meglehetősen nyers hangzással, és igencsak sötét világgal állunk szemben.

Azért választottam ezt 2006-os lemezt, mert én ebben érzem tökéletesnek az összhangot a tagok között, itt még megvan a húzás, mellette viszont nagyon jó érzékkel kisérleteznek a folkkal, új hangszerekkel (hárfa, fúvósok, stb.) és hangzásokkal is. A legfrissebb lemezükön (It's All Crazy! It's All False! It's All A Dream! It's Alright) már teljesen beszippantotta őket a különböző zenék világa, azt az albumot itt-ott már kicsit fáradtnak, erőltettnek érzem, bár kétségtelenül ahogy az összes lemezük, az is zseniálisra sikerült, de az már túlságosan eltér az eredeti iránytól. A Brother, Sister lemezen minden megtalálható, hogy érdekes legyen, viszont húzzon is, ugyanúgy lehet hallgatni a városban rohangálva, vagy akár otthon, akár utazás közben is.

Érdekes zenék mellé érdekes történetek passzolnak, itt emelném ki a frontember Aaron Weiss szövegeit, amik egyaránt tartalmaznak bibliai, irodalmi, vagy zenei utalásokat, valamint saját bevallása szerint különleges hatással volt rá Jalal ad-Din Rumi perzsa költő és filozófus is. Sokan keresztény zenekarként tartják őket számon a szüvegekben fellelhető rengeteg keresztény utalás miatt, így korántsem teljes a kép, hiszen az énekes-gitáros testvérpár zsidó felmenőkkel rendelkezik, és szufi muszlim neveltetést kaptak. Aaron szerint az ő viszonya Istennel inkább személyes, mint evangélikus.

Mindent összegezve, bátran ajánlom ezt a zenekart és főleg ezt a lemezt mindenkinek aki kicsit nyitottabban gondolkodik a zenéről (és főleg az indie/rock zenékről), anélkül, hogy olyan elborult alternatív zenéket kelljen hallgatnia mint például a Sound Of Animals Fighting (szintén zseniális, de az már csak a nagyon elvetemülteknek jön be).

A végén megjegyezném, hogy a zenekar tagjai masszívan környezettudatosak és aktív állatvédők, ott támogatják a hasonló szevezeteket, ahol csak tudják, sőt saját maguk által átalakított, növényi olajjal működő turnébusszal közlekednek.

Us3 - Broadway & 52nd (1997)

Tracklist:

1. Intro
2. Come on Everybody (Get Down)
3. Caught up in a Struggle
4. True to the Game
5. Snakes
6. I’m Thinking About Your Body
7. Grand Groove
8. Nowadays
9. Sheep
10. Doin’ a Crime
11. Recognise and Realise
12. Time and Space
13. Soul Brother
14. Hymn For Her

Label: Blue Note

A Us3 két dologhoz kétségtelenül nagyon ért: a jazz hip-hophoz és a csúnya borítókhoz. Na, de szerencsére nem azért ültem most ide a gép elé, hogy félresikerült albumborító sorozatok esztétikai elemzésébe bocsájtkozzak, hanem, hogy bemutassam nektek a 90-es kétezres évek egyik legismertebb és legjobb jazz hip-hop zenekarát. Szoktak lenni többé-kevésbé megalapozott fellángolásaim különböző jazz hip-hop zenekarok felé (például The Tribe Called Quest, The Sound Providers, Jurassic 5, Nujabes stb.), de idővel mindig rájövök, hogy a Us3 a csúcsa ennek a műfajnak. Hogy mi különbözteti meg őket a többiektől? Lássuk.

1992-ben alapította Geoff Wilkinson a zenekarát, Mel Simpsonnal az oldalán. Céljuk az volt, hogy összehozzák a klasszikus (Blue Note-féle) jazzt, a fiatalokat megérintő, számukra jól befogadható  samplerekkel, ütemekkel, a hiphoppal. Láthattunk már ilyet, csak más megközelítésből, hasonlóan jó érzékkel megvalósítva. Ennek eredményeképpen megszületett a 90-es évek egyik legnagyobb megaslágere, a Cantaloop (faaanki, faaanki), a Hand On The Torch c. lemez részeként, és az Egyesült Államokban eladott 1 millió példánnyal  el is hozta  a Blue Note kiadónál elsőként a platina lemezt. A "Cantaloop" elsöprő sikere persze kétélű penge, az itthoni laikusok egyből beskatulyázták a zenekart, nem tudtak elvonatkoztatni a Hubertus-gőzös, Bahnhofban töltött izzadtságszagú estéktől, ahol még részegen is a könyökén jött ki az embernek a "Cantaloop" refrénje – de legalább volt mikor kimenni sörért. Ennél a nótánál nem sikerült messzebbre ellátniuk, pedig van még bőven slágergyanús zenéjük, mind a mai napig.
A producer, Geoff Wilkinson aztán a második (a posztban szereplő) albumával egy olyan hagyományt teremtett, amit – kisebb kerülőkkel – a mai napig megtartott: minden albumon más énekesek, mc-k szerepelnek, így váltotta fel az első lemezen közreműködő Rahsaan Kelly-t, Kobie Powell-t és Tukka Yoot-ot KCB és Shabaam Sahdeeq. Nem szeretnék mostmár eltávolodni ettől az albumtól, de azért még meg kell jegyeznem, hogy ez okozta félig-meddig a vesztét a következő néhány albumnak, mert a latinos kísérletezgetés, és emellé a női vokálok túlságosan szappanoperás érzetet adtak a zenének, ezért csak legelfogultabb pillanataimban tudom hallgatni őket, nincs meg az univerzális örömforrás. Tehát a következő albumok (An Ordinary Day In An Unusual Place, Questions, Schizophonic, Say What?!, Stop, Think, Run) közül csak a legutóbbi, ami igazán említést érdemel, mestermű elejétől a végéig. Hiába, kemény mezőny, nehéz fennmaradni.
De visszatérve aktuális lemezünkhöz: szemben más hasonló stílusú zenekarokkal, itt nem csak egy-két ütemet samplereznek, és vakeráznak rá, nem is csak valami szerencsétlen zongora klimpírozik az okosságok alatt, szép hosszú futamokat hallhatunk. Igazából az egész albumot egy vasárnap reggeltől (kora délutántól) estig tartó zenei történetnek látom. Kezdjük a napot a reggeli (kora délutáni) felkelést kísérő hancúrozással ("I'm Thinking About Your Body"), amit követhet  később egy kis lájtos frizbizés, aláfestésként a "Nowadays" c. trackkel, este pedig felvehetjük a pókerarcunkat, és komolykodó képpel bólogathatunk a pszichedelikus hangulatú "Snakes", vagy "Sheep" c. számokra.  A többi nóta pedig elkísérhet minket közben onnan ide, innen oda. Mindezek hangulatát emelik a zsírprofi zongora, gitár, szoprán és tenor szaxofon, harsona és trombita kíséretek és szólók tökéletes hangulata.
Ezen a lemezen tényleg találkozik jazz és hip-hop. Egyiknek sem kell visszafognia magát, egyik sem akarja elnyomni a másikat, tökéletes harmónia jellemzi őket. Kiegészítik egymást, így válik teljessé és különlegessé az album.
Köszönet Geoff Wilkinsonnak, amiért a mai napig ontja magából a válogatott remekműveket, és ezt meg is mutatja nekünk előben, ha teheti. Így sikerült majdnem egy éve találkoznom velük az a38-on, a lemezbemutató turnéjukon: a 8 tagú zenekar életem egyik legfaszább műsorát nyomta le, a dj a feje tetején lévő lemezjátszóval szkreccselt, a két huszonkevés éves mc huligán mongúzként szaladgált a tánctéren és csajozott, hogy aztán koncert után a bőgőssel együtt brékeljenek a közönségnek egészen hajnalig. Geoff Wilkinson pedig jó apukaként nyugodt szívvel nézte mindezt végig macbookja mögül. Hagyta, hadd játszódjanak a gyerekei, ha már ilyen rendesen dolgoztak egész este.

 discogs/myspace/facebook

Bonobo - Days to Come

Tracklist:

01. Intro
02. Days To Come (feat. Bajka)
03. Between The Lines (feat. Bajka)
04. The Fever
05. Ketto
06. Nightlife (feat. Bajka)
07. Transmissions94 (parts 1 & 2)
08. On Your Marks
09. If You Stayed Over (feat. Fink)
10. Walk In The Sky (feat. Bajka)
11. Recurring

Label: Ninja Tune

Régóta várt megjelenések előzetesével folytatnám a sort, ha már ilyen jó hónapoknak nézünk elébe. Kapunk hamarosan az Alphawezentől, a Gotan Projecttől, Bajkától és Bonobótól is új lemezt.

A mai poszt az utóbbiról, Bonobóról aka Simon Greenről fog szólni, annak apropóján, hogy felrakott soundcloudra egy 11perces mixet a március 29-én megjelenő új albumáról (lentebb hallgatható), a "Black Sands"-ről. Ez is már régóta időszerű esemény volt, lassan 4 éve, hogy megjelent legutóbbi műremeke, a Days to Come. A minimix alapján azt mondhatom bőven megérte a várakozás, a magasra tett lécet simán átviszi új művével. A srác 18 évesen kezdte a muzsikálást, a Tru Thoughts kiadó When Shapes Join Together c. válogatásán szerepelt egy trekkje, amit aztán karrierjének töretlen felívelése követett. Ez azóta sincs másként.

Legutóbbi lemezén (ami ebben a postban szerepel) Bajkával dolgozik, akinek hangja képezi az egyik fő pillérét az albumnak. Őt hallgatva az az érzésem támad, hogy ő talán sokkal többet tudhat nálunk a világ működéséről, olyan mintha legalábbis a földanya szócsöve lenne, biztonságot ad, otthonosságot, visszaadja a világ fennmaradásába vetett bizalmat. Ehhez persze szükség van a megfelelő alapra, amit Bonobo hangmintákból összepakolt néhol filmzenés, néhol westernhangulatú, máskor pedig igazi experimentál jazzbe hajló zenéje biztosít. És, ha szeretnénk, ráadhatjuk a trip-hop jelzőt is, ezzel is visszaadva a stílusnak a becsületét, amit már sokan, sokszor eltékozoltak. Az album csúcspontja a Transmission94, de a Between The Lines és a Walk In The Sky c. számok is kiemelkednek a többiek közül.
Ajánlom még figyelmetekbe a korábbi albumait is, kivétel nélkül az összeset. (Kis keresgélés után megtaláljátok őket az internetzen.) Ha pedig megkukkeroljátok Bonobo myspace-ét, akkor megnézhetitek a The Keeper c. videoját, Andreya Tiranával, a "Black Sands" új hangjával.

Bonobo 'Black Sands' Album Mini Mix by Ninja Tune

discogs/myspace/facebook

Gotan Project - Lunaticó (2006)

Tracklist:

1. Amor Porteño

2. Notas
3. Diferente
4. Celos
5. Lunático
6. Mi Confesión
7. Tango Cancion
8. La Vigüela
9. Criminal
10. Arrabal
11. Domingo
12. Paris, Texas

Label: ¡Ya Basta!

Hosszas hallgatás után újra itt, méghozzá egy komoly aktuálissal rendelkező album bemutatásának szándékával. Egyrészt ennek a lemeznek a posztolásához az ihletet Barcelonában szívtam magamba, elkapott a spanyol vájb, másrészt pedig... de erről majd később. 

Szóval a francia-argentin zenekar majd' 4éves albuma ette be magát teljesen a szívembe az elmúlt napokban (eddig is ott volt, de a spanyoloknak sikerült rádobniuk még egy nagy lapáttal). A Lunaticó 12 száma elejétől a végéig mestermű. A nevében a "tango" szótagjait megfordító és az electro-tangót világhírűvé emelő  zenekar komoly előkészületek után jelentette meg második (Inspiración Espiración válogatásukkal együtt harmadik) lemezét, mely néhol szívbemarkolóan romantikus, máskor forradalmian feszes, de a kellemes bárhangulatot sem spórolták le róla, köszönhetően többek közt a spanyol Cristina Villalonga karakteres énekhangjának, Nini Flores meghatározó tangóharmonika-játékának, a Mi Confesión című számban közreműködő Koxmoz duónak, a Calexico zenekarnak és még sorolhatnám. Ez az album egyike azon keveseknek, amiket azt hiszem több, mint száz alkalom után is úgy tudom végighallgatni, mintha először hallanám, az első perctól az utolsóig áthat minden porcikát, elrepít Argentínába, Spanyolországba, tulajdonképpen bárhova ahová szeretnéd, a lényeg, hogy legyen arrafelé elegendő temperamentum. 

Számomra még azért rendkívül fontos ez a lemez, mert minden idők talán legszebb zárószámát sikerült megírnia a zeneszerző párosnak a Páris, Texas "személyében". Ha egyszer majd meghalok remélem ezt a dalt fogom utoljára hallani, és akkor majd talán úgy fogom érezni, szép lezárást kapott zenei pályafutásom. 

A másik aktualitása a Gotan Projectnek, hogy hamarosan, szinte napra pontosan négy évvel a Lunaticó megjelenése után, április 19én fog megjelenni következő album a Philippe Cohen Solal és Christoph H. Müller által irányított zenekarnak, Tango 3.0 címmel. Kicsit olyan ez mint a karácsony, az ajándék egy kis darabkáját meg is leshetitek a kollektíva myspace oldalán, érdemes.

discogs/myspace/facebook

Tosca - J.A.C. (2005)

 

Tracklist:

1. Rondo Acapricio 
2. Heidi Brühl 
3. Superrob 
4. John Lee Huber 
5. Pyjama 
6. The Big Sleep 
7. Damentag 
8. Naschkatze 
9. Züri 
10. Sala 
11. Forte 
12. No More Olives

Label: Studio !K7

Szóval az úgy volt, hogy Kruder és Dorfmeister
valamikor a kilencvenes évek elején gatyába rázták a bécsi downtempo
szcénát, ami annyira jól sikerült nekik, hogy azóta is az ő csecsükből szopják
az osztrákok, hogy mi fán terem a nyugodalmas elektronikus zene. Nagy
klasszikus a The K&D Sessions című dupla remix-válogatásuk, amin
olyan előadók számait gondolták újra, mint Roni Size, a Bomb The Bass, Count
Basic, vagy Rainer Trüby. Csináltak még egy DJ-Kicks remix albumot a !K7-nek,
és még egyéb remekműveket, de aztán – legalábbis ami a fő
csapásirányt illeti –, szétváltak útjaik. Peter Kruder a Madrid de Los
Austrias-szal megcsinálta a (szerintem kevésbé sikerült) Peace Orchestrát,
Richard Dorfmeister pedig Rupert Huberrel együtt létrehozta a Tosca nevű
duót. 
A J.A.C. című album, ami Dorfmeister és Huber fiainak,
Joshua, Arthur, és Conrad nevének
kezdőbetűit viseli, az ötödik a sorban, és véleményem szerint a legjobban
sikerült. Az a fajta downtempo muzsika ez, ami nem puding, nem szüttyögős,
mégcsak nem is bárgyú, sokkal inkább teli van energiával, mozgalmassággal, és főként
nagyon szexi (ahogyan az ismeretlen részeg mondaná a mokka cuka melletti lépcsőn:
"lájtosan kefélős"). Rögtön a második trekk tökéletes hangulatot
teremt Samia Farah finoman füstös vokáljával, jól megalapozva a további érzékletesen
adagolt lüktetését az albumnak. Az album abszolút csúcspontja a
"Zuri" című nóta, ha erre kelsz reggel, akkor biztos, hogy nem
történhet semmi baj aznap, egész nap ezt fogod dúdorászni.
Tökéletes mű elejétől a végéig, azt
javaslom (ugye, Zsuzsi?) tegyétek magatokévá, és ajándékozzátok meg magatokat
és szeretteiteket ezzel a csodálatos zenei orgazmussal.
Jó hétvégét!

discogs/myspace/facebook 

The Antlers - Hospice - 2009

Szokásomhoz híven továbbvinném a dark vonalat, ezúttal 2009 egyik legsötétebb, legszomorúbb lemezével. beatedukator kollega most biztos tépi a haját... ;)

A zenekar Peter Silberman énekes/gitáros szólóprojektjének indult, miután családot, barátokat hátrahagyva Brookyn-ba költözött. Két lemezt is készített saját nevén (Unprooted, In The Attic Of The Universe) mielőtt összeállt volna a teljes háromfős zenekar: Michael Lerner - csörömpölés, Darby Cicci - zongora, trombita, bendzsó. A Hospice lemez Silberman elmenekülésének és két éves szociális elszeparálódásának gyümölcse, amit egy kitalált történeten keresztül mutat be. A történet egy korházban dolgozó férfiról (jelen estben a mesélő) szól, aki beleszeret az egyik rákos betegbe és tehetetlenül nézi végig a szevedéseit, majd ahogy meghal.

Ami viszont a történeten kívül elviszi a lemezt, az a koncepció lemezeknél célszerű zenei sokszínűség és változatosság. Szerencsére nem ragad le, nem lesz csöpögős, nem válik unalmassá, a változatos hangszerelés, és komponálás megmenti az egyhangúságtól. Van itt Coldpaly-es, lassan felépített számoktól kezdve (Kettering), pattogós, indie-s megmozdulásokon át (Bear) egészen a tinédzserhimnuszokig (Two) minden. A diszkóban sose pörgetném, de otthonra, hosszú utakra, vagy bármikor amikor van időnk figyelni a lemezre, kíváló.

A lemez 2009 márciusában jelent meg elsőként saját terjesztésben, majd másodjára 2009 augusztusában, akkor már újramasterelve, a Frenchkiss Records gondozásában.

Enjoy!

http://www.myspace.com/theantlers

Sola Rosa - Get It Together (2009)

Tracklist:
1. The Ace of Space
2. Turn Around Feat. Iva Lamkum
3. Del Ray
4. Humanised Feat. Bajka
5. Love Alone Feat. Spikey Tee
6. Get It Together
7. I've Tried Ways Feat. Serocee
8. Lady Love Feat. Bajka
9. All You Need
10. Bond Is Back
11. These Words, These Sounds, These Powers

Label: Way Up Recordings

A napokban jelent meg Bajkának a szólólemeze, a Bajka In Wonderland, végre előállt a saját cuccával. Az albumot – amit német a chinchin records ad ki –, tapasztalt jazz zenészekkel vette fel. Bár az sem volt rossz, amikor olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Bonobo, a Radio Citizen, vagy a Sola Rosa, azért itt volt az ideje, hogy kicsit belehallgathassunk a saját világába is. Ami csak az övé.
Na most amíg várakozni kell Bajka albumára, addig időtöltésként itt van ez a zenekar Új Zélandról, a Sola Rosa. Ahhoz képest, hogy ez a harmadik albumuk, és már 2000. óta aktívkodnak, meglepően keveset hallani róluk itthon (és máshol), pedig Új Zéland elég erős zenekarokkal bír, úgy mint a Fat Freddy's Drop, vagy a Salmonella Dub, szóval lett volna ki elhozza a hírüket Európáig, ha már saját maguk nem jutottak el idáig. Az albumukon főként swing, jazz, latin (nem kell megijedni), reggae, dancehall elemeket vegyítenek, Bajkán kívül olyan közreműködőkkel, mint a Londonban élő jamaikai dj-mc Spikey Tee, a 22 éves új zélandi Iva Lamkum.
Nagyon eklektikus, bológatós albumot raktak össze, ami simán megállja a helyét bármelyik ország bármelyik fesztiválján. Érdemes megnézni a videóklipjeiket is, szép munkák.

discogs/myspace/facebook

Balkan Beat Box - Blue Eyed Black Boy (2010)

Tracklist:

01. Intro
02. Move It
03. Blue Eyed Black Boy
04. Marcha De La Vida
05. Dancing With The Moon
06. Kabulectro
07. My Baby
08. Balcumbia
09. Look Them Act
10. Smatron
11. Lijepa Mare
12. Why
13. Buhala
14. War Again

Label: Crammed Discs

Pont a minap gondolkoztam azon, hogy igazán eljött már az ideje egy új Balkan Beat Box lemeznek, erre tessék: március 10-én fog megjelenni az új albumuk, ami a kiskalózoknak köszönhetően már most itt hever a virtuális lemezgyűjteményünkben. A New Yorkba valósi banda tíz tagja innen-onnan érkezett, amerikaiak éppúgy vannak benne, mint bolgárok, vagy törökök. Zenéjükkel a politikai határok eltörlése a céljuk, egyesíteni a világ nemzeteit. Magasztos (és kevés sikerrel kecsegtető) célok ezek, de azt hiszem sikerült legalább megtalálniuk a legjobb eszközt a peace&love&unity megteremtésére. Remélem nyáron eljönnek megmutatni mit hoztak össze, és mi is hozzá tehetjük a magunkét a világbékéhez. 

A 2007-es Nu Med c. albumhoz képest nekem egyelőre kevés ez a lemez, bár még csak másfélszer volt alkalmam meghallgatni. Talán még maguknak is túl magasra tették a lécet az előző lemezükkel, aztán tessék, ugrálhatnak most akárhogy, azt már nem fogják elérni. Itt most kevesebb a hip-hop és a reggaeton, viszont több az autentika, a klezmer és a lassú reggae, a balkáni vonal szerencsére masszívan megmaradt. Azért seggrázásra ideális, biztos vagyok benne, hogy ez az album is beeszi magát a budapesti éjszakába, ahol egy kicsit is figyelnek arra, hogy milyen zene szóljon, ott ez menni fog. Mérget veszek rá!;)

myspace

Sketchie - Rain By High Lantern - 2004

Nos, ezennel továbbvinném a sötét vonalat. Ha már beatedukator kollega a napfényes svédekhez vitt el titeket, megmutatom milyen lehet egy nagyon hosszú ősz észak-angliában.

Sketchie az az előadó, akire hiába lennék nagyon kiváncsi, gyakorlatilag semmi értékelhető infot nem találtam róla eddigi pályafutásom alatt. Alapból úgy botlottam bele még 2004 körül, hogy a méltál híres Rock Sound angol darabolós metál szaklap cd mellékletére felkerült egy száma ("Deud at Saint East's"), amit persze egyből rommá hallgattam, de minden erőfeszítésem ellenére nem tudtam megszerezni a teljes lemezt. Végül nagy nehezen a lumenessence records bányászott elő nekem egy példányt, hogy kipostázza ide a világ végére.

Amikor először hallgattam a lemezt, azon gondolkodtam, hogy mégis hogy lehet az, hogy eddig nem találkoztam vele gyakorlatilag sehol, és még amikor keresgéltem utána, akkor se volt könnyű dolgom. Maga a produkció egy egyszemélyes világmegváltás, eredeti nevén Joe Shetcliffe maga gitározik, dobol, szemplerezi és programozza a zenéjét. Mindezt olyan szinten, mint kb Shadow tette anno az Endtroducing lemezén. Magyarul: zseniális. Nagyon borongós, végig gondolt lemez ez, hallatszik rajta a belefeccölt munka, nomeg az is, hogy nem pár hét alatt vette fel az egészet valami abbey road szintű stúdióban, hanem hálószobákban, garázsokban, ahol éppen tetszett neki.

Szerintem az elmúlt évtized legjobb trip-hop lemeze.

Enjoy!

aki megtalálja a myspace-t, az legyenszíves jelezze!

Jazzflora 1-2 - Scandinavian Aspects Of Jazz (2004/2005)

Tracklist:

Jazzflora 1:

01. Kuusumun Profeetta - Kovin Lentaen Kotiin Kaipaan
02. Hird - I Love You My Friends
03. Elsa - Open The Door
04. Butti 49 - Alan Accelerates
05. Povo - Good & Bad
06. Iony - Logic Of Space
07. Koop - Tonight (Nicola Conte New Jazz Version)
08. The Five Corners Quintet - Trading Eights
09. Oddjob - Bloodstream
10. Kahuun - Marinade
11. Stockholm Cyclo - Noisuf (Raw Jazz Take)
12. Xploding Plastix - Comatose Luck

Jazzflora 2:

01. [Re:Jazz] - La Mouche Lumiere (The Society Remix) (5:58)
02. Soular Sound - Things We Do (5:04)
03. Hird - I Love You My Hope (Do Right Remix) (6:22)
04. Teddy Rok Seven - Askaa! (6:20)
05. Pekka Streng - Puutarhassa (In The Garden) (4:48)
06. Povo - We Are Povo (4:44)
07. Jukka Eskola - Buttercup (8:30)
08. Hird - Memories From The Room (7:11)
09. The Five Corners Quintet - Three Corners (4:30)
10. Wibutee - 1-800-Skauen (4:02)
11. Iony - Kit Woolven (6:21)
12. Embee Feat. Reinis Zarins Quartet - Shibuya (4:02)

Label: DNM - Dealers of Nordic Music

Úgy látszik, egyelőre eléggé széttartunk muzikálisan a beszédesnevű thekillrinyou kollégával, de muszáj ezzel folytatnom. A skandináv jazznek nagyon megszaladt a 2000-es évek elején. Megszületett/óriási hírnévre tett szert a Koop, a Five Corners Quintet, a Nuspirit Helsinki, a [re:jazz] és még sorolhatnám sokáig a zenekarokat. Nagyon finom, letisztult jazzt játszanak ezek a bandák, az ember a csontjaiban érzi, milyen lehet kisimult arcú öregnéniként Stockholm egyik loftjának a minimáldizájn foteljában tüppedni, és közben ilyen muzsikákat hallgatni valami puccos hi-end hangszerkón. Persze közben, ha Magyarországra jön koncertezni valamelyikük, akkor sincs hiba, simán elsüllyed tőlük is az a38, ha arról van szó.

Ezeket a zenekarokat szedte össze a 2002-ben alakult Dealers of Nordic Music, a kontemporális (mi erre a magyar szó?) zenékre szakosodott kiadó. Olyasmi lehetett ez, mint itthon a Deep Distribution, csak a DNM egy szűkebb skálán mozgott zeneileg. Célja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a jazz iránt, de szerencsére mindezt úgy, hogy magát a zenét is hozzáigazította az igényekhez. Ennek lett az eredménye ez a két válogatás. A válogatásokon találhatók olyan előadók, akiket jó eséllyel sehonnan máshonnan nem fogsz előkeríteni, ők valószínüleg egy-egy jól sikerült szám után letették a lantot. Vannak viszont azok a zenekarok, akik a mai napig termelik a muzsikát, és a Jazzflórákon remixekkel képviseltetik magukat. Innentől igazán érdekes a dolog, ugyanis ezeket a számokat nagyon finom house-zal, lounge-dzsal és más – csak kötőjellel toldalékolható – stílusokkal elegyítették, amitől még minimalistább, pontosabb, húzósabb tempójúak lettek. Sajnos azóta (2007 körül) a DNM - Dealers of Nordic Music lehúzta a rolót, és nem nagyon jelentkeznek új kiadványokkal. Remélem csak arról van szó, hogy átalakulnak, új nevet adnak maguknak, új barátokat szereznek, és folytatják ott ahol abbahagyták, mert nélkülük nem lenne ma ugyanaz az emberek skandináv jazzhez való viszonya, sokat köszönhetünk nekik.

Szerintem ezek a skandinávok bármeddig tudnák fokozni a letisztultságot, amihez tulajdonképpen adott is nekik minden körülmény: jólét, hideg, természet, az építészetük, a formatervezésük, az egész életformájuk. 

A Jazzflora 2 a fogyaszthatóbb, az egyet inkább csak azért tettem fel, mert így teljes a poszt.

discogs1/discogs2/myspace

Burial And Four Tet - Moth / Wolf Club - 2009

Hát igen, vannak olyan együttműködések, amikről sokan sokat álmodoztak, mégse jön össze soha. Valami sötét erő hatására, két trekk erejéig azonban ez a kollaboráció mégis megvalósult, kamilláznak is a rajongók. Két darkos, experimantálos, dubstep előadó közös munkája ez a 12"-es, és ami azt illeti, nagyon súlyosra sikerült. Nagyon. A indító Moth visz kölübelül mindent, amit tavaly hallottam hasonló stílusban, a furcsa benne, hogy egyik közreműködő stílusára se hajaz túlságosan, de mind a kettő érezhető rajta. A nagyon terdi hypem.com be is válogatta 2009 50 bolgok által legtöbbet pörgetett számai közé - ahol egyébkét honfitársunk We Plants Are Happy Plants is szerepelt az Apollo című számával, de erről amjd később. Ahogy beatedukator barátom fogalmazott, a lemez tele van tömködve deepteknósba forduló úsztatásokkal, végig tartják a feszültséget. Gyakorlatilag bármikor hallgatható, tűzforró nyári deleket kivéve.

Enjoy.

http://www.myspace.com/burialuk

http://www.myspace.com/fourtetkieranhebden

The xx - xx - 2009

Még mindig 2009-ben járunk. Szerintem, és még sok más blog/kritikus/fanzine stb. szerint az év lemeze volt. Hihetetlen, hogy négy (azóta már csak három) dél-londoni 'suhanc' mire képes egy pár gitáron, szintin, meg egy midipadon. Teátrális témák, amiket egyszercsak félbehagynak, mert vagy nagyon féltek továbbvinni, vagy egyszerűen csak annyira lazák, hogy nem érdekli őket. Minden egyes számba beletesznek egy borzalmasan jó dallamot, aztán hagják elhallgatni. A hangsúly az egész lemezen a minimalizmuson van, sehol nincsen túlbonyolítva, a szerethetősége ezen az egszerűségben van. De ami mindenek felett viszi ezt a művet, az a két vokál. Egy fiatal fiú és egy fiatal lány énekel el egymás mellett, kiegészítve a másikat, minden csöpögéstől mentesen. Mintha külön-külön mesélnék a történeteiket, nem törődve a másikkal, de mégis megvan köztük az a kötődés, hogy ezáltal építkeznek a másik hangjára. Nehéz így elmagyarázni, tessék meghallgatni. De szigorúan csak az egész lemezt. Nem is nagyon tudnék kiemelni egy trekket ízelítőnek, ha mégis muszáj, én az Islands-et mutogatnám mindenkinek.

Enjoy.

http://www.myspace.com/thexx

Alphawezen - Comme Vous Voulez (2007)

Tracklist:

01. Alphawezen - Green Eyes
02. Alphawezen - Gun Song
03. Alphawezen - Fim3 (Brigitte Bardot)
04. Alphawezen - Days
05. Alphawezen - Freeze
06. Alphawezen - Out of Sight
07. Alphawezen - Me Optimized
08. Alphawezen - Road Movie1
09. Alphawezen - Deja-Vu (Vocal Version)
10. Alphawezen - RootsTrackers
11. Alphawezen - heimat.de
12. Alphawezen - El Nino
13. Alphawezen - A Thousand Tears
14. Alphawezen - Doux Rêves

Label: Mole Listening Pearls

discogs/myspace

Az előbbi slágerszajré után kicsit mélyebbre megyek. Az Alphawezen Ernst Wawra producer és a török származású énekesnő, Asu Yalcindag duója Aachenből. Zenéjük körbejárja az emberi kapcsolatok, a természet, a világmindenség, Isten kérdéskörét, mindezt nagyon finom houseba csomagolva. Modernkori filozófia. Egyébként múlt novemberben jelent meg egy remix albumuk Snow Glow címmel, ez kábé felöleli az eddigi 3 albumuknak a termését. Ha ez bejött, járjatok utána mindenképp ennek a válogatásnak, én épp most hallgatom először, nice. Nyáron pedig jön a negyedik albumuk, várjuk.