2010. március 22., hétfő

Us3 - Broadway & 52nd (1997)


Tracklist:

1. Intro
2. Come on Everybody (Get Down)
3. Caught up in a Struggle
4. True to the Game
5. Snakes
6. I’m Thinking About Your Body
7. Grand Groove
8. Nowadays
9. Sheep
10. Doin’ a Crime
11. Recognise and Realise
12. Time and Space
13. Soul Brother
14. Hymn For Her

Label: Blue Note

A Us3 két dologhoz kétségtelenül nagyon ért: a jazz hip-hophoz és a csúnya borítókhoz. Na, de szerencsére nem azért ültem most ide a gép elé, hogy félresikerült albumborító sorozatok esztétikai elemzésébe bocsájtkozzak, hanem, hogy bemutassam nektek a 90-es kétezres évek egyik legismertebb és legjobb jazz hip-hop zenekarát. Szoktak lenni többé-kevésbé megalapozott fellángolásaim különböző jazz hip-hop zenekarok felé (például The Tribe Called Quest, The Sound Providers, Jurassic 5, Nujabes stb.), de idővel mindig rájövök, hogy a Us3 a csúcsa ennek a műfajnak. Hogy mi különbözteti meg őket a többiektől? Lássuk.
1992-ben alapította Geoff Wilkinson a zenekarát, Mel Simpsonnal az oldalán. Céljuk az volt, hogy összehozzák a klasszikus (Blue Note-féle) jazzt, a fiatalokat megérintő, számukra jól befogadható  samplerekkel, ütemekkel, a hiphoppal. Láthattunk már ilyet, csak más megközelítésből, hasonlóan jó érzékkel megvalósítva. Ennek eredményeképpen megszületett a 90-es évek egyik legnagyobb megaslágere, a Cantaloop (faaanki, faaanki), a Hand On The Torch c. lemez részeként, és az Egyesült Államokban eladott 1 millió példánnyal  el is hozta  a Blue Note kiadónál elsőként a platina lemezt. A "Cantaloop" elsöprő sikere persze kétélű penge, az itthoni laikusok egyből beskatulyázták a zenekart, nem tudtak elvonatkoztatni a Hubertus-gőzös, Bahnhofban töltött izzadtságszagú estéktől, ahol még részegen is a könyökén jött ki az embernek a "Cantaloop" refrénje – de legalább volt mikor kimenni sörért. Ennél a nótánál nem sikerült messzebbre ellátniuk, pedig van még bőven slágergyanús zenéjük, mind a mai napig.
A producer, Geoff Wilkinson aztán a második (a posztban szereplő) albumával egy olyan hagyományt teremtett, amit – kisebb kerülőkkel – a mai napig megtartott: minden albumon más énekesek, mc-k szerepelnek, így váltotta fel az első lemezen közreműködő Rahsaan Kelly-t, Kobie Powell-t és Tukka Yoot-ot KCB és Shabaam Sahdeeq. Nem szeretnék mostmár eltávolodni ettől az albumtól, de azért még meg kell jegyeznem, hogy ez okozta félig-meddig a vesztét a következő néhány albumnak, mert a latinos kísérletezgetés, és emellé a női vokálok túlságosan szappanoperás érzetet adtak a zenének, ezért csak legelfogultabb pillanataimban tudom hallgatni őket, nincs meg az univerzális örömforrás. Tehát a következő albumok (An Ordinary Day In An Unusual Place, Questions, Schizophonic, Say What?!, Stop, Think, Run) közül csak a legutóbbi, ami igazán említést érdemel, mestermű elejétől a végéig. Hiába, kemény mezőny, nehéz fennmaradni.
De visszatérve aktuális lemezünkhöz: szemben más hasonló stílusú zenekarokkal, itt nem csak egy-két ütemet samplereznek, és vakeráznak rá, nem is csak valami szerencsétlen zongora klimpírozik az okosságok alatt, szép hosszú futamokat hallhatunk. Igazából az egész albumot egy vasárnap reggeltől (kora délutántól) estig tartó zenei történetnek látom. Kezdjük a napot a reggeli (kora délutáni) felkelést kísérő hancúrozással ("I'm Thinking About Your Body"), amit követhet  később egy kis lájtos frizbizés, aláfestésként a "Nowadays" c. trackkel, este pedig felvehetjük a pókerarcunkat, és komolykodó képpel bólogathatunk a pszichedelikus hangulatú "Snakes", vagy "Sheep" c. számokra.  A többi nóta pedig elkísérhet minket közben onnan ide, innen oda. Mindezek hangulatát emelik a zsírprofi zongora, gitár, szoprán és tenor szaxofon, harsona és trombita kíséretek és szólók tökéletes hangulata.
Ezen a lemezen tényleg találkozik jazz és hip-hop. Egyiknek sem kell visszafognia magát, egyik sem akarja elnyomni a másikat, tökéletes harmónia jellemzi őket. Kiegészítik egymást, így válik teljessé és különlegessé az album.
Köszönet Geoff Wilkinsonnak, amiért a mai napig ontja magából a válogatott remekműveket, és ezt meg is mutatja nekünk előben, ha teheti. Így sikerült majdnem egy éve találkoznom velük az a38-on, a lemezbemutató turnéjukon: a 8 tagú zenekar életem egyik legfaszább műsorát nyomta le, a dj a feje tetején lévő lemezjátszóval szkreccselt, a két huszonkevés éves mc huligán mongúzként szaladgált a tánctéren és csajozott, hogy aztán koncert után a bőgőssel együtt brékeljenek a közönségnek egészen hajnalig. Geoff Wilkinson pedig jó apukaként nyugodt szívvel nézte mindezt végig macbookja mögül. Hagyta, hadd játszódjanak a gyerekei, ha már ilyen rendesen dolgoztak egész este.

 discogs/myspace/facebook


2 megjegyzés:

  1. listen & love:
    http://rapidshare.com/files/366692626/US3-Bn52nd.rar

    VálaszTörlés