Foals - Total Life Forever / 2010

A 2008-as Antidotes után ismét új nagylemezzel jelentkezett pár napja az oxfordi székhelyű banda. Remélhetőleg senkinek sem kell bemutatnom őket, ha valakinek mégis, az vessen magára, a vagy legalább gondolkodjon el, hogy miért volt a feje homokba dugva az említett két esztendőben.

Két év hosszú idő, a srácok érezhetően sokat fejlődtek debütálás óta. A tempóból visszavettek, a kisfiús, pattogós, nagyon trendi denszes-idnie-rock helyett már egy érettebb, felnőtt fejjel is élvezhető komolyabb hangvételű lemezzel van dolgunk. A két lemez közötti nyilatkozataikban is próbálták hangsúlyozni, hogy az eddigi gitárzenéknek kezd leáldozni, senki ne várjon tőlük az Antidotes-hoz hasonló folytatást. És igen, végre egy zenekar aki érez magában annyi bátorságot, hogy ne a nagy sikert hozó nyitányt kövesse. Nagyon sokan ugyanis itt, a második lemeznél véreznek el, főleg, ha a bemutatkozás ilyen jól sikerült, legtöbbször, izzadságszagú próbálkozásnak lehetünk fültanúi.

A Total Life Forever lehet az ő Nevermind-juk - nem tudtam nem ellőni a hasonlóságot a két borító között. Csörömpölés helyett tisztára, úsztatósra kevert hangzás, a fiatalos dinamika és düh helyett érett dalszerzői képességekkel találkozunk. A gitárok helyét többször átveszi a szinti és a különböző szampling megoldások, ami figyelembe véve a vokálokért felelős Yannis Philippakis hosszan kitartott, vontatott énekstílusát, igen szerencsés koncepció.

A Svédországban rögzített lemez (mi van a svédekkel, mostanában mindenki ott stúdiózik?) többszöri nekifutásra is tud újat mutatni, nem laposodik el, köszönhetően a rengeteg hangszernek, és a nem hagyományos dalszerkezeteknek. Az addig rendben van, hogy a második akadályt ilyen jól vették a srácok, na de ha így fojtatják, mi lesz a harmadikkal? Kíváncsian várjuk.

http://www.myspace.com/foals

Enjoy!

The Cinematic Orchestra - LateNightTales (2010)

 Tracklist:

1. Flying Lotus - Aunties Harp
2. Nick Drake – Three Hours
3. Eddie Gale – The Rain
4. Terry Callier - You're Gonna Miss Your Candyman
5. The Freedom Sounds Feat. Wayne Henderson - Behold The Day
6. DJ Food - Living Beats
8. Shuggy Otis - Aht Uh Mi Hed
9. Thom Yorke - Black Swan
10. Cinematic Orchestra – Restaurant
11. Steve Reich - Electric Counterpoint
12. Björk - Jóga
13. Imogen Heap – Cumulus
14. St.Germain - Rose Rouge
15. Songstress - See Line Woman
16. Sebastien Tellier - La Ritournelle
17. Burial - Dog Shelter
18. Burt Bacharach - South American Getaway
19. Cinematic Orchestra – Talking About Freedom
20. Will Self - The Happy Detective Part 3

Label: Night Time Stories

Esős napokra akartam időzíteni ezt a mesterművet, és ebből mostanában úgy néz ki akad majd bőven. Májusi eső aranyat ér! Nade térjünk a tárgyra! 

A LateNightTales sorozat 10 éves múltra tekint vissza, ez idő alatt olyan nevek rakták össze kedvenceiket egy lemezre, mint Fatboy Slim, a Groove Armada, a Snow Patrol, a The Flaming Lips stb. Ezek a nevek mindenestre jól mutatják, hogy milyen széles stílus skálán mozog a sorozat, mindenki hozza a maga szajréját.

A legutóbbi válogatást a The Cinematic Orchestra tagjai prezentálják nekünk, tökéletes érzékkel lavírozva a különböző stílusok között. Van itt 30-as évek jazz zenéje, nu-jazz 2000-ből, country és blues, és a lemez közepe felé még Björk is beköszön. A válogatás valamelyest mixelve van, mégis különálló trekkekként van rögzítve az album, ez nagy jópont. 

Hallgassátok szeretettel, és ha bevált akkor vegyétek is meg, kb 3.600ért itt is van, nagyon szép kiadvány, ajándék cd-vel. Én is megvettem, jó befektetés volt, nekem elhihetitek!

http://www.facebook.com/group.php?gid=2513169082
http://www.myspace.com/latenighttales
http://www.discogs.com/Cinematic-Orchestra-LateNightTales/release/2212492
buy it: http://www.latenighttales.co.uk/

Delorean - Subiza / 2010

Már mindenki szemében ott a remény, nemsokára itt a nyár. Ezért, szokásomtól eltérően (és a pillanatnyi rossz idő ellenére), ez alkalommal egy nagyon kis vidám lemezzel jelentkezem.

A poszt tárgya nem más, mint az idén harmadik nagylemezével megjelenő spanyol (ismét idióta stílus meghatározások jönnek!) alternatív dance vagy melankolikus (?) pop (szerintem simán csak szinti-pop) zenekar lemeze. A négytagú formáció eddig ismeretlen volt a nagyközönség számára, a lemez megjelenése előtt csupán pár remix-szel (The xx, Frany Ferdinand) és a 2009-es Ayrton Senna EP-jükkel sikerült megmozgatni a nemzetközi sajtót. Nem csoda hát, hogy most csak pislognak a srácok, hogy hirtelen olyan zenekarokkal turnézhatnak, mint például a svéd Miike Snow.

A lemez maga tökéletes nyári hallgatnivaló, telis-tele olyan slágerekkel, mint a lemezt nyitó Stay Close, vagy a kicsit Madonna korai pályafutására emlékeztető Endless Sunset. A referálás azonban nem véletlen, a srácok törekednek is a ’80-as évek hangzásvilágát előhozni, ezzel kölcsönözve egy csipetnyi vidám naivságot a dalok hangulatába.

Egyetlen hátránya a lemeznek, hogy a vége felé kezd kicsit ellaposodni. Kevés az olyan egyedi szám, mint a már említett sláger, a Stay Close, vagy a hátborzongatóan jó refrénnel bíró Warmer Places. Bár a változatos hangminták próbálják feledtetni velünk ezt a hiányosságot, ha a jövőben kicsit változatosabban és merészebben nyúlnának a többiek is a hangszereikhez, vagy akár az énektémákhoz, biztos nagyobban durranna. Addig megmarad mindig elővehető feelgood muzsikának, ami azért egyáltalán nem rossz, ha hozzávesszük, hogy egy épp a befutás előtt álló zenekarról beszélünk. Az idei nyári fesztiváloknak viszont egyik megkerülhetetlen tagja lesz, ebben már most biztosak lehetünk.

Enjoy!

http://www.myspace.com/deloreandanz

Dust Galaxy - Dust Galaxy (2007)

Tracklist:

1. Sun in Your Head
2. Limitless
3. Mother of Illusion
4. It's All Yours
5. River of Ever Changing Forms
6. Sons of Washington
7. Cherubim Sing
8. Overhead
9. Down
10. Come Hear the Trumpets
11. Crying to the Night

Label: Eighteenth Street Lounge Music

A washingtoni downtempo-lounge duó Thievery Corporation egyik guruja szóló projektbe kezdett – és milyen jól tette! Rob Garza lehet, hogy kicsit megcsömörlött a sok spiritualitástól, világzenétől, simogató női vokáltól és békétől, ezért úgy döntött, a húrok közé csap. Zenekara elkalauzol minket a porgalaxisba, ahol szappanbuborékok helyett kopár sivatagot, füstös krimókat, lehengerlő csajokat, punk-rock koncertet, pszichedéliát és mindenféle nagyon vagány cuccot találunk. De tényleg. Úgy látszik igazi zenész ez a Rob gyerek, ha ennyire sokoldalú tud lenni (visszautalva újra csak a Thievery Corporation-beli munkájára). Szólóprojektjében zenét ír, gitározik, minimális énekhangjával énekel, tökéletes atmoszférát teremtve kis világába. Ebben olyan zenészeket hívott segítségül, mint a szürreál-nagymester Shawn Lee a Ping Pong Orchestrából, a Primal Screamből a dobos Darrin Mooney és a billentyűs Martin Duffy, valamint a Cornershopból a szitárguru Adam Blake. 

Az albumon zseniális felütés a második Limitless c. szám, ami megmutatja, nem lesz itt szüttyögés, tökös bandával van dolgunk. Ugyanebben a hitünkben erősít meg minket később a River Of Ever Changing Forms, és a Cheribum Sing c. számok. A nyugisabb, elgondolkodtatóbb dalok közül a It's All Yours és a Crying To The Night c. dalokat emelném ki, a Sons Of Washington pedig hangulatával nemhogy megjósolja, egyenesen előidézi a régóta időszerű apokalipszist. 

A lemez 41 perces, de ennél nem is kell tovább nyújtani a dolgot, sose fáraszt el, mindig úgy érzed majd, hogy bírtad volna még hallgatni – és ez egy nagyon fontos jópont, eggyel közelebb a halhatatlansághoz. Nálam 10/10es.

myspace/discogs

mewithoutYou - Brother, Sister (2006)

Nos, visszatértem. Elnézést szeretnék kérni minden lelkes olvasónktól, hogy eltűntem, csak hát költözés, a net hiánya, meg meló stb. miatt sajna nem volt lehetőségem újabbnál újabb szenvedős zenéket posztolni.

A mai bejegyzés egy igazi kis kuriózum lesz az átlag zenehallgatónak, bár lehet, hogy már sokan ismeritek a címsorban megjelölt zenekart. Az eredetileg side-project-nek indult, kábé experimental-rockot mívelő zenekart napjaink egyik legeredetibb formációjaként tartják számon az okosok. Tény, hogy kevés olyan előadó van akiknek ilyen hamar sikerült megtalálni a saját hangját.

Az első publikációjuk egy I Never Said I Was Brave címre hallgató, ma már beszerezhetetlen EP volt, ez mind arculatilag (borító), mind zeneileg elég markánsan tér el a későbbi stílusuktól, bár már ebben is felfedezhetőek az azóta védjeggyé váló, kántáláshoz, beszédhez hasonlító énektémák. Az igazi mewithoutYou a legelső teljes lemezén (A->B Life) fedezhető fel, itt már finomítottak a srcácok, visszavettek a post-hardcore témákból (még a legendás káosz hardocore zenekarral, a Norma Jean-nel is adtak ki közös split-et, sőt az énekes Aaron Weiss még a Norma Jean első, Bless The Martyr, Kiss The Child című nagylemezén énekel is egy részt), és egyre inkább nyitottak a kisérletezés felé. Az igazi keménymagnak persze az maradt az alapmű, én tovább mennék, hiszen ahogy ezen is és még a következő teljes lemezen is (Catch For Us The Foxes) még meglehetősen nyers hangzással, és igencsak sötét világgal állunk szemben.

Azért választottam ezt 2006-os lemezt, mert én ebben érzem tökéletesnek az összhangot a tagok között, itt még megvan a húzás, mellette viszont nagyon jó érzékkel kisérleteznek a folkkal, új hangszerekkel (hárfa, fúvósok, stb.) és hangzásokkal is. A legfrissebb lemezükön (It's All Crazy! It's All False! It's All A Dream! It's Alright) már teljesen beszippantotta őket a különböző zenék világa, azt az albumot itt-ott már kicsit fáradtnak, erőltettnek érzem, bár kétségtelenül ahogy az összes lemezük, az is zseniálisra sikerült, de az már túlságosan eltér az eredeti iránytól. A Brother, Sister lemezen minden megtalálható, hogy érdekes legyen, viszont húzzon is, ugyanúgy lehet hallgatni a városban rohangálva, vagy akár otthon, akár utazás közben is.

Érdekes zenék mellé érdekes történetek passzolnak, itt emelném ki a frontember Aaron Weiss szövegeit, amik egyaránt tartalmaznak bibliai, irodalmi, vagy zenei utalásokat, valamint saját bevallása szerint különleges hatással volt rá Jalal ad-Din Rumi perzsa költő és filozófus is. Sokan keresztény zenekarként tartják őket számon a szüvegekben fellelhető rengeteg keresztény utalás miatt, így korántsem teljes a kép, hiszen az énekes-gitáros testvérpár zsidó felmenőkkel rendelkezik, és szufi muszlim neveltetést kaptak. Aaron szerint az ő viszonya Istennel inkább személyes, mint evangélikus.

Mindent összegezve, bátran ajánlom ezt a zenekart és főleg ezt a lemezt mindenkinek aki kicsit nyitottabban gondolkodik a zenéről (és főleg az indie/rock zenékről), anélkül, hogy olyan elborult alternatív zenéket kelljen hallgatnia mint például a Sound Of Animals Fighting (szintén zseniális, de az már csak a nagyon elvetemülteknek jön be).

A végén megjegyezném, hogy a zenekar tagjai masszívan környezettudatosak és aktív állatvédők, ott támogatják a hasonló szevezeteket, ahol csak tudják, sőt saját maguk által átalakított, növényi olajjal működő turnébusszal közlekednek.

The Antlers - Hospice - 2009

Szokásomhoz híven továbbvinném a dark vonalat, ezúttal 2009 egyik legsötétebb, legszomorúbb lemezével. beatedukator kollega most biztos tépi a haját... ;)

A zenekar Peter Silberman énekes/gitáros szólóprojektjének indult, miután családot, barátokat hátrahagyva Brookyn-ba költözött. Két lemezt is készített saját nevén (Unprooted, In The Attic Of The Universe) mielőtt összeállt volna a teljes háromfős zenekar: Michael Lerner - csörömpölés, Darby Cicci - zongora, trombita, bendzsó. A Hospice lemez Silberman elmenekülésének és két éves szociális elszeparálódásának gyümölcse, amit egy kitalált történeten keresztül mutat be. A történet egy korházban dolgozó férfiról (jelen estben a mesélő) szól, aki beleszeret az egyik rákos betegbe és tehetetlenül nézi végig a szevedéseit, majd ahogy meghal.

Ami viszont a történeten kívül elviszi a lemezt, az a koncepció lemezeknél célszerű zenei sokszínűség és változatosság. Szerencsére nem ragad le, nem lesz csöpögős, nem válik unalmassá, a változatos hangszerelés, és komponálás megmenti az egyhangúságtól. Van itt Coldpaly-es, lassan felépített számoktól kezdve (Kettering), pattogós, indie-s megmozdulásokon át (Bear) egészen a tinédzserhimnuszokig (Two) minden. A diszkóban sose pörgetném, de otthonra, hosszú utakra, vagy bármikor amikor van időnk figyelni a lemezre, kíváló.

A lemez 2009 márciusában jelent meg elsőként saját terjesztésben, majd másodjára 2009 augusztusában, akkor már újramasterelve, a Frenchkiss Records gondozásában.

Enjoy!

http://www.myspace.com/theantlers

The xx - xx - 2009

Még mindig 2009-ben járunk. Szerintem, és még sok más blog/kritikus/fanzine stb. szerint az év lemeze volt. Hihetetlen, hogy négy (azóta már csak három) dél-londoni 'suhanc' mire képes egy pár gitáron, szintin, meg egy midipadon. Teátrális témák, amiket egyszercsak félbehagynak, mert vagy nagyon féltek továbbvinni, vagy egyszerűen csak annyira lazák, hogy nem érdekli őket. Minden egyes számba beletesznek egy borzalmasan jó dallamot, aztán hagják elhallgatni. A hangsúly az egész lemezen a minimalizmuson van, sehol nincsen túlbonyolítva, a szerethetősége ezen az egszerűségben van. De ami mindenek felett viszi ezt a művet, az a két vokál. Egy fiatal fiú és egy fiatal lány énekel el egymás mellett, kiegészítve a másikat, minden csöpögéstől mentesen. Mintha külön-külön mesélnék a történeteiket, nem törődve a másikkal, de mégis megvan köztük az a kötődés, hogy ezáltal építkeznek a másik hangjára. Nehéz így elmagyarázni, tessék meghallgatni. De szigorúan csak az egész lemezt. Nem is nagyon tudnék kiemelni egy trekket ízelítőnek, ha mégis muszáj, én az Islands-et mutogatnám mindenkinek.

Enjoy.

http://www.myspace.com/thexx