The Cinematic Orchestra - LateNightTales (2010)

 Tracklist:

1. Flying Lotus - Aunties Harp
2. Nick Drake – Three Hours
3. Eddie Gale – The Rain
4. Terry Callier - You're Gonna Miss Your Candyman
5. The Freedom Sounds Feat. Wayne Henderson - Behold The Day
6. DJ Food - Living Beats
8. Shuggy Otis - Aht Uh Mi Hed
9. Thom Yorke - Black Swan
10. Cinematic Orchestra – Restaurant
11. Steve Reich - Electric Counterpoint
12. Björk - Jóga
13. Imogen Heap – Cumulus
14. St.Germain - Rose Rouge
15. Songstress - See Line Woman
16. Sebastien Tellier - La Ritournelle
17. Burial - Dog Shelter
18. Burt Bacharach - South American Getaway
19. Cinematic Orchestra – Talking About Freedom
20. Will Self - The Happy Detective Part 3

Label: Night Time Stories

Esős napokra akartam időzíteni ezt a mesterművet, és ebből mostanában úgy néz ki akad majd bőven. Májusi eső aranyat ér! Nade térjünk a tárgyra! 

A LateNightTales sorozat 10 éves múltra tekint vissza, ez idő alatt olyan nevek rakták össze kedvenceiket egy lemezre, mint Fatboy Slim, a Groove Armada, a Snow Patrol, a The Flaming Lips stb. Ezek a nevek mindenestre jól mutatják, hogy milyen széles stílus skálán mozog a sorozat, mindenki hozza a maga szajréját.

A legutóbbi válogatást a The Cinematic Orchestra tagjai prezentálják nekünk, tökéletes érzékkel lavírozva a különböző stílusok között. Van itt 30-as évek jazz zenéje, nu-jazz 2000-ből, country és blues, és a lemez közepe felé még Björk is beköszön. A válogatás valamelyest mixelve van, mégis különálló trekkekként van rögzítve az album, ez nagy jópont. 

Hallgassátok szeretettel, és ha bevált akkor vegyétek is meg, kb 3.600ért itt is van, nagyon szép kiadvány, ajándék cd-vel. Én is megvettem, jó befektetés volt, nekem elhihetitek!

http://www.facebook.com/group.php?gid=2513169082
http://www.myspace.com/latenighttales
http://www.discogs.com/Cinematic-Orchestra-LateNightTales/release/2212492
buy it: http://www.latenighttales.co.uk/

Bonobo - Black Sands (2010)

Tracklist:

01. Prelude
02. Kiara
03. Kong
04. Eyesdown Featuring Andreya Triana
05. El Toro
06. We Could Forever
07. 1009
08. All In Forms
09. The Keeper Featuring Andreya Triana
10. Stay the Same Featuring Andreya Triana
11. Animals
12. Black Sands

Label: Ninja Tune

Igaz, hogy nem breaking news, de legalább volt időm megismerkedni vele, kiismerni elejétől a végéig, fülhallgatón és négy hangszórón, munka közben és otthon nosztalgiázva. Négy évet kellett várnunk, hogy Bonobo aka Simon Green előálljon újabb remekművével, tessék, itt van: március 24-én megjelent legújabb lemeze, Black Sands címmel.

Kezdetnek nézzétek meg jól a borítót. Nyugodtan szabad hinni az ígéretnek, kirándulni indulunk az esőerdőbe, ahol mindenféle csodalényekkel fogunk találkozni. Belépőként egy teátrális nyitánnyal találjuk szembe magunkat, itt még süt a nap, erdőszéli mesevilág. Elindulunk befelé a rengetegbe, a Kiara és a Kong c. számok mutatják nekünk az utat. Napfényként csengő (enyhe képzavar) hangminták kísérnek minket. Beljebb érve találkozunk Andreya Trianával az Eyesdown-ban, az erdei tündérrel, aki hozza már magával a húzós mélyerdei basszusait is, de nincs teljesen sötét, ebbe az erdőbe mindig szűrődik némi napfény. Andreya megjelenik, aztán el is tűnik, hogy később újra felbukkanjon a The Keeper és Stay The Same c. számokban.  Kiérünk a tisztásra (El Toro), mellette egy tó, épp papagájok szállnak fel, szárnycsattogás, színkavalkád (We Could Forever). A The Keeper c. szám némileg megzavarja a látomást, olyan érzetet kelt, mintha hirtelen kiugrottunk volna az erdőből, egy bárban találjuk magunkat. Persze lehet ez egy erdei ház is akár, néha pihenni is kell. A Stay The Same már a búcsút pedzegeti, elválni nehéz, én már csak tudom. Sokan tudják. 

A végén kikecmergünk az erdőből, aláfestésként pedig a címadó Black Sands szolgál, ami hosszú idő után versenyre kelhet nálam a legszebb zárótrekk címért, versenytársa a Gotan Project Paris, Texas c. száma. Mindkettő rajta lesz majd életem soundtrack válogatásán, ami talán dupla lemezes is lesz, ha nem vigyázok.

Bonobo tökéletesen ötvözi az előre rögzített hangmintákat az élő hangszerjátékkal, modern komolyzene, tündérmese, mégse bárgyú. Igaz, én tökéletesen elfogult vagyok Bonoboval kapcsolatban: olyan alapját jelenti ő a zenei világomnak, mint a Thievery Corporation, a Gotan Project, vagy Tosca, csak hogy a legnagyobbakat említsem. Sosem fog kikopni, mindig értéket fog képviselni, klasszikussá fog válni, az tuti.

Lehet, hogy kicsit érzelgősre sikerült ez a poszt, de sebaja, majd thekillrinyou professzor helyreteszi az egyensúlyt, én mostanában ilyen világot élek. Lesz majd menőbb poszt is, ígérem. De addig is hallgassátok fogyasszátok, és ha bevált vegyétek is meg. Én épp az imént küldtem nekik a bankót. 

Ha pedig egy fokkal kevésbé elfogult leírásra is kiváncsiak vagytok, akkor olvassátok el moesko-nak az esszéjét, aki nem csak zenefogyasztói szempontból közelíti meg a zenét, hanem sokkal inkább zeneirodalmi-esztétikai elemzést kapunk tőle, fokozottan ajánlott.

myspace/discogs/facebook

Four Tet – There Is Love In You / 2010

Four Tet (A.K.A. Kieran Hebden) ötödik stúdiólemeze idén január végén látta meg a napvilágot, nem éreztem nagy durranásnak, gondoltam összerakok belőle egy posztot, aztán valahogy feledésbe merült. Telt múlt az idő, egészen most hétvégéig nagyon úgy tűnt, hogy ebből bizony nem lesz semmi, még egy lemez marad az itunes-ban ami feledésbe merül. Valamiért azonban mégis előszedtem, és adtam neki még egy esélyt. Rá kellett jönnöm, hogy bizony vannak lemezek, amiknek érniük kell, aminek többször is neki kell futni, hogy felismerjük a bennük rejlő zsenialitást, nem lehet minden szám egy summer of ’69, ami elsőre hazavágja az embert. Ahogy a kedvenc lemezem is (Norma Jean első lemeze – erről már volt szó, és ígérem lesz is) egy fél évet pihent a mappáim között mire elővettem, és hagytam, hogy magával ragadjon, idővel ez is beérett.

A londoni Mr. Hebden még a kilencvenes években kezdte a pályafutását, egy bizonyos Fridge nevű zenekarban, majd Four Tet művésznéven folytatta azt immár szólóban. Zenéjét nehéz lenne behatárolni, az idióta műfajnevek között szerepel az intelligens dance, az absztrakt pop, a folk hip-hop, az instrumentális ambient, és a vokális dubstep is, mindenki válogathat kedvére. Ja, persze a kötelező experimental, leftfield és jazzy jelzőket sem hagyhatjuk ki. A szóban forgó lemez amúgy kellemesen chill-es, pont annyira pattogós, néhol teknós, amennyire az kell, hogy ne váljon unalmassá, ne üljön le. Többnyire nagyon boldog, tavaszos, szerelmes, csipogós számokból áll össze a 9 trekk, egy-egy húzósabb szám azért mégiscsak befigyel, köztük a súlyos dobtémával bíró Love Cry, vagy a Plastic People, amin bizony eléggé érződik a Burial-lal való közös 12”-es hatása.

Annak ellenére, hogy szinte mindenhol jó visszhangot kapott a lemez (a NME-t kivéve), még a hazai, vagyis a UK album listán is csak a 35. helyet sikerült vele elérni. Mondjuk talán jobban meg lennék lepve, hogy ha ennél följebb mászik a listán, azért mégiscsak egy javarészt instrumental, fél-elektronikus lemezről beszélünk és nem egy Calvin Harris-ről.

Enjoy!

http://www.myspace.com/fourtetkieranhebden

Tosca - J.A.C. (2005)

 

Tracklist:

1. Rondo Acapricio 
2. Heidi Brühl 
3. Superrob 
4. John Lee Huber 
5. Pyjama 
6. The Big Sleep 
7. Damentag 
8. Naschkatze 
9. Züri 
10. Sala 
11. Forte 
12. No More Olives

Label: Studio !K7

Szóval az úgy volt, hogy Kruder és Dorfmeister
valamikor a kilencvenes évek elején gatyába rázták a bécsi downtempo
szcénát, ami annyira jól sikerült nekik, hogy azóta is az ő csecsükből szopják
az osztrákok, hogy mi fán terem a nyugodalmas elektronikus zene. Nagy
klasszikus a The K&D Sessions című dupla remix-válogatásuk, amin
olyan előadók számait gondolták újra, mint Roni Size, a Bomb The Bass, Count
Basic, vagy Rainer Trüby. Csináltak még egy DJ-Kicks remix albumot a !K7-nek,
és még egyéb remekműveket, de aztán – legalábbis ami a fő
csapásirányt illeti –, szétváltak útjaik. Peter Kruder a Madrid de Los
Austrias-szal megcsinálta a (szerintem kevésbé sikerült) Peace Orchestrát,
Richard Dorfmeister pedig Rupert Huberrel együtt létrehozta a Tosca nevű
duót. 
A J.A.C. című album, ami Dorfmeister és Huber fiainak,
Joshua, Arthur, és Conrad nevének
kezdőbetűit viseli, az ötödik a sorban, és véleményem szerint a legjobban
sikerült. Az a fajta downtempo muzsika ez, ami nem puding, nem szüttyögős,
mégcsak nem is bárgyú, sokkal inkább teli van energiával, mozgalmassággal, és főként
nagyon szexi (ahogyan az ismeretlen részeg mondaná a mokka cuka melletti lépcsőn:
"lájtosan kefélős"). Rögtön a második trekk tökéletes hangulatot
teremt Samia Farah finoman füstös vokáljával, jól megalapozva a további érzékletesen
adagolt lüktetését az albumnak. Az album abszolút csúcspontja a
"Zuri" című nóta, ha erre kelsz reggel, akkor biztos, hogy nem
történhet semmi baj aznap, egész nap ezt fogod dúdorászni.
Tökéletes mű elejétől a végéig, azt
javaslom (ugye, Zsuzsi?) tegyétek magatokévá, és ajándékozzátok meg magatokat
és szeretteiteket ezzel a csodálatos zenei orgazmussal.
Jó hétvégét!

discogs/myspace/facebook 

Burial And Four Tet - Moth / Wolf Club - 2009

Hát igen, vannak olyan együttműködések, amikről sokan sokat álmodoztak, mégse jön össze soha. Valami sötét erő hatására, két trekk erejéig azonban ez a kollaboráció mégis megvalósult, kamilláznak is a rajongók. Két darkos, experimantálos, dubstep előadó közös munkája ez a 12"-es, és ami azt illeti, nagyon súlyosra sikerült. Nagyon. A indító Moth visz kölübelül mindent, amit tavaly hallottam hasonló stílusban, a furcsa benne, hogy egyik közreműködő stílusára se hajaz túlságosan, de mind a kettő érezhető rajta. A nagyon terdi hypem.com be is válogatta 2009 50 bolgok által legtöbbet pörgetett számai közé - ahol egyébkét honfitársunk We Plants Are Happy Plants is szerepelt az Apollo című számával, de erről amjd később. Ahogy beatedukator barátom fogalmazott, a lemez tele van tömködve deepteknósba forduló úsztatásokkal, végig tartják a feszültséget. Gyakorlatilag bármikor hallgatható, tűzforró nyári deleket kivéve.

Enjoy.

http://www.myspace.com/burialuk

http://www.myspace.com/fourtetkieranhebden