2010. április 9., péntek

Bonobo - Black Sands (2010)


Tracklist:

01. Prelude
02. Kiara
03. Kong
04. Eyesdown Featuring Andreya Triana
05. El Toro
06. We Could Forever
07. 1009
08. All In Forms
09. The Keeper Featuring Andreya Triana
10. Stay the Same Featuring Andreya Triana
11. Animals
12. Black Sands

Label: Ninja Tune

Igaz, hogy nem breaking news, de legalább volt időm megismerkedni vele, kiismerni elejétől a végéig, fülhallgatón és négy hangszórón, munka közben és otthon nosztalgiázva. Négy évet kellett várnunk, hogy Bonobo aka Simon Green előálljon újabb remekművével, tessék, itt van: március 24-én megjelent legújabb lemeze, Black Sands címmel.
Kezdetnek nézzétek meg jól a borítót. Nyugodtan szabad hinni az ígéretnek, kirándulni indulunk az esőerdőbe, ahol mindenféle csodalényekkel fogunk találkozni. Belépőként egy teátrális nyitánnyal találjuk szembe magunkat, itt még süt a nap, erdőszéli mesevilág. Elindulunk befelé a rengetegbe, a Kiara és a Kong c. számok mutatják nekünk az utat. Napfényként csengő (enyhe képzavar) hangminták kísérnek minket. Beljebb érve találkozunk Andreya Trianával az Eyesdown-ban, az erdei tündérrel, aki hozza már magával a húzós mélyerdei basszusait is, de nincs teljesen sötét, ebbe az erdőbe mindig szűrődik némi napfény. Andreya megjelenik, aztán el is tűnik, hogy később újra felbukkanjon a The Keeper és Stay The Same c. számokban.  Kiérünk a tisztásra (El Toro), mellette egy tó, épp papagájok szállnak fel, szárnycsattogás, színkavalkád (We Could Forever). A The Keeper c. szám némileg megzavarja a látomást, olyan érzetet kelt, mintha hirtelen kiugrottunk volna az erdőből, egy bárban találjuk magunkat. Persze lehet ez egy erdei ház is akár, néha pihenni is kell. A Stay The Same már a búcsút pedzegeti, elválni nehéz, én már csak tudom. Sokan tudják. 
A végén kikecmergünk az erdőből, aláfestésként pedig a címadó Black Sands szolgál, ami hosszú idő után versenyre kelhet nálam a legszebb zárótrekk címért, versenytársa a Gotan Project Paris, Texas c. száma. Mindkettő rajta lesz majd életem soundtrack válogatásán, ami talán dupla lemezes is lesz, ha nem vigyázok.
Bonobo tökéletesen ötvözi az előre rögzített hangmintákat az élő hangszerjátékkal, modern komolyzene, tündérmese, mégse bárgyú. Igaz, én tökéletesen elfogult vagyok Bonoboval kapcsolatban: olyan alapját jelenti ő a zenei világomnak, mint a Thievery Corporation, a Gotan Project, vagy Tosca, csak hogy a legnagyobbakat említsem. Sosem fog kikopni, mindig értéket fog képviselni, klasszikussá fog válni, az tuti.
Lehet, hogy kicsit érzelgősre sikerült ez a poszt, de sebaja, majd thekillrinyou professzor helyreteszi az egyensúlyt, én mostanában ilyen világot élek. Lesz majd menőbb poszt is, ígérem. De addig is hallgassátok fogyasszátok, és ha bevált vegyétek is meg. Én épp az imént küldtem nekik a bankót. 

Ha pedig egy fokkal kevésbé elfogult leírásra is kiváncsiak vagytok, akkor olvassátok el moesko-nak az esszéjét, aki nem csak zenefogyasztói szempontból közelíti meg a zenét, hanem sokkal inkább zeneirodalmi-esztétikai elemzést kapunk tőle, fokozottan ajánlott.


2 megjegyzés: